Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

TVT - Oktatás

Utolsó frissítés: 2021 november 16.

Oktatás

Feladatunknak tekintjük olyan szakemberek képzését, akik a tervezés valamennyi szintjén a tájvédelmi követelményeket tekintik elsődlegesnek, és akik – az Európai Táj Egyezményben megfogalmazott és hazai törvénnyel megerősített elvek alapján – képesek a szakmai gyakorlat különböző területein a tájvédelem és a tájfejlesztés érdekeinek összehangolására. Ehhez felkészítjük őket a jogszabályok által meghatározott szakági feladatok kidolgozására a térségi és a településrendezési tervezés területén, valamint hatástanulmányok, kezelési tervek készítéséhez. Az elméleti oktatás mellett végig kiemelt hangsúlyt helyeztünk a gyakorlati képzésre. Átfogó ismeretköreinknek tekintjük a természetvédelmet, a tájvédelmet és a tájrehabilitációt. Legmagasabb óraszámban tanszéki tárgyakat továbbra is a tanszéken szakdolgozatot, diplomát író hallgatók vesznek fel.

Tanszékünk az intézet minden szakjának oktatásában részt vesz (BSc, tájépítészmérnöki és településmérnöki MSc, tájépítész és kertművész MA és MLa, PhD)!

A Tanszék 29 éve alatt közel 200 kihelyezett, csoportos műhely-gyakorlatot szerveztünk falvakban, kisvárosokban és nemzeti parkokban, hazánk szinte minden tájegységébe eljutva. A műhelygyakorlatok jelentős részét a gyakorlati helyszíneken illetékes szervezetekkel megkötött hosszú távú együttműködési megállapodás alapján szerveztük (pl. Vác Város Önkormányzata, Szentendre Város Önkormányzata, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság). A partnerektől a gyakorlóhely biztosítása mellett sok esetben kaptunk diplomaterv és szakdolgozat témajavaslatokat és szakmai információkat. 

Oktatott tantárgyak

TVT - Oktatott tárgyak

Utolsó frissítés: 2026 június 08.

BSc Tájrendező és kertépítő mérnök képzés 

  • Társadalomtudományi alapismeretek (TETTD306N) / Introduction to Social Sciences
  • Magyarország tájföldrajza (TETTD076N) / Landscape Geography of Hungary
  • Tájépítészeti természetvédelem (TETTD129N) / Landscape Based Nature Protection
  • Területi környezetvédelmi tervezés alapjai (TETTD171N) / Basic Spatial Environmental Planning
  • Magyarország tájtörténete (TETTD077N) / Landscape History of Hungary
  • Specializáció felkészítés (TETTD299N) / Introduction of specializations
  • Szakdolgozat-készítés 1 B (TETTD300N) / Thesis Preparation 1
  • Szakszeminárium 1.  B szak (TETTD303N) / Thesis Seminar 1
  • Speciális tájrendezési ismeretek „B” 1. (TETTD094N) / Special Aspects of Landscape Engineering "B" 1
  • Alkalmazott tájrehabilitáció 1 (6TETTD003N) / Applied Landscape Restoration 1
  • Tájvédelem 1 (TETTD136N) / Landscape Protection 1
  • Tájépítés és -fenntartás (TETTD124N) / Landscape Construction and Management
  • Alkalmazott tájrehabilitáció 2 (TETTD004N) / Applied Landscape Restoration 2
  • Tájvédelem 2 (TETTD137N) / Landscape Protection 2
  • Speciális tájrendezési ismeretek „B" 2. (TETTD095N) / Special Aspects of Landscape Engineering "B" 2
  • Szakdolgozat-készítés 2 B(TETTD301N) / Thesis Preparation 2
  • Szakszeminárium 2. / B szak (TETTD304N) / Thesis Seminar 2
  • Szakmai gyakorlat / B szak (TETTD302N) / Professional Practice
  • Terepi ismeretek (TETTD157N) / Site Survey
  • Dendrológia és Dísznövényismeret 1. (TETTD011N) / Dendrology and Bedding Plant Knowledge 1
  • Dendrológia és Dísznövényismeret 2. (TETTD012N) / Dendrology and Bedding Plant Knowledge 2
  • Tájrendezés 1. (TETTD132N) - Landscape Architecture 1
  • Térinformatika (KORTU277N) - Geographical Information System
     

MSc Tájépítészmérnök képzés

  • Természetvédelmi kezelés (TETTD163N) / Management Plans for Nature Reserves
  • Specifikus szakterületi ismeretek 1. - Tájjelleg-védelem modul (TETTD099N) / Specialized Knowledge 1
  • Specifikus szakterületi ismeretek 1. – Tájrehabilitáció 1 modul (TETTD099N) / Specialized Knowledge 1
  • Specifikus szakterületi ismeretek 2. – Tájbaillesztés modul (TETTD100N) / Specialized Knowledge 2
  • Specifikus szakterületi ismeretek 2. – Tájrehabilitáció 2 modul (TETTD100N) / Specialized Knowledge 2
  • Térségi táj- és örökségvédelem (TETTD166N) / Regional Landscape and Heritage Protection
  • Települési táj- és örökségvédelem (TETTD147N) / Settlement Landscape and Heritage Protection
  • Diplomatervezés szeminárium „B” (TETTD026N) / Master Thesis Project Seminar
  • Diplomaterv-készítés 2. „B” (TETTD322N) / Master Thesis Project 2

MA Tájépítész és kertművész képzés

  • Tájvédelem és Tájrendezés (TETTD138N) / Landscape Protection and Plannig
  • Plant Use in Spatial Compositions 1. (TETTD160N)
  • Plant Use in Spatial Compositions 2. (TETTD161N)
  • Plant Use in Spatial Compositions 3. (TETTD162N)

MSc Településmérnöki szak

  • Települési tájrendezés és tájvédelem (TETTD148N) / Landscape Planning and Protection

Szabadon választható tantárgyak

  • Demokratikus tájépítészet (TETTD198N) / Landscape and Democracy
  • Környezeti nevelés (TETTD214N) / Environmental Education
  • Tájépítészeti tervezésgrafika - Adobe Illustrator, InDesign (TETTD350N) / CAD - Adobe Illustrator, InDesign
  • Tájépítészeti tervezésgrafika - CorelDraw (TETTD227N) / Landscape Design Graphics - CorelDraw
  • Tájtervezés Budapest agglomerációjában (TETTD229N) / Landscape Planning in Budapest Agglomeration
  • Tőzegbányatavak természeti értékei - bejárásokkal (TETTD234) / Natural Values of Cut-away Peatlands- with Visits
  • Vadon élő dísznövények 1. (TETTD235N) / Ornamental Plants in the Wild 1

PhD képzés (Tájépítészet Doktori Iskola)

  • A doktori képzés tárgyai itt érhetők el.