TVT - Oktatás - Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet
Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék
Menü megjelenítése
TVT - Oktatás
Utolsó frissítés: 2021 november 16.
Oktatás
Feladatunknak tekintjük olyan szakemberek képzését, akik a tervezés valamennyi szintjén a tájvédelmi követelményeket tekintik elsődlegesnek, és akik – az Európai Táj Egyezményben megfogalmazott és hazai törvénnyel megerősített elvek alapján – képesek a szakmai gyakorlat különböző területein a tájvédelem és a tájfejlesztés érdekeinek összehangolására. Ehhez felkészítjük őket a jogszabályok által meghatározott szakági feladatok kidolgozására a térségi és a településrendezési tervezés területén, valamint hatástanulmányok, kezelési tervek készítéséhez. Az elméleti oktatás mellett végig kiemelt hangsúlyt helyeztünk a gyakorlati képzésre. Átfogó ismeretköreinknek tekintjük a természetvédelmet, a tájvédelmet és a tájrehabilitációt. Legmagasabb óraszámban tanszéki tárgyakat továbbra is a tanszéken szakdolgozatot, diplomát író hallgatók vesznek fel.
Tanszékünk az intézet minden szakjának oktatásában részt vesz (BSc, tájépítészmérnöki és településmérnöki MSc, tájépítész és kertművész MA és MLa, PhD)!
A Tanszék 29 éve alatt közel 200 kihelyezett, csoportos műhely-gyakorlatot szerveztünk falvakban, kisvárosokban és nemzeti parkokban, hazánk szinte minden tájegységébe eljutva. A műhelygyakorlatok jelentős részét a gyakorlati helyszíneken illetékes szervezetekkel megkötött hosszú távú együttműködési megállapodás alapján szerveztük (pl. Vác Város Önkormányzata, Szentendre Város Önkormányzata, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság). A partnerektől a gyakorlóhely biztosítása mellett sok esetben kaptunk diplomaterv és szakdolgozat témajavaslatokat és szakmai információkat.
Oktatott tantárgyak
TVT - Oktatott tárgyak
Utolsó frissítés: 2026 június 08.
BSc Tájrendező és kertépítő mérnök képzés
- Társadalomtudományi alapismeretek (TETTD306N) / Introduction to Social Sciences
- Magyarország tájföldrajza (TETTD076N) / Landscape Geography of Hungary
- Tájépítészeti természetvédelem (TETTD129N) / Landscape Based Nature Protection
- Területi környezetvédelmi tervezés alapjai (TETTD171N) / Basic Spatial Environmental Planning
- Magyarország tájtörténete (TETTD077N) / Landscape History of Hungary
- Specializáció felkészítés (TETTD299N) / Introduction of specializations
- Szakdolgozat-készítés 1 B (TETTD300N) / Thesis Preparation 1
- Szakszeminárium 1. B szak (TETTD303N) / Thesis Seminar 1
- Speciális tájrendezési ismeretek „B” 1. (TETTD094N) / Special Aspects of Landscape Engineering "B" 1
- Alkalmazott tájrehabilitáció 1 (6TETTD003N) / Applied Landscape Restoration 1
- Tájvédelem 1 (TETTD136N) / Landscape Protection 1
- Tájépítés és -fenntartás (TETTD124N) / Landscape Construction and Management
- Alkalmazott tájrehabilitáció 2 (TETTD004N) / Applied Landscape Restoration 2
- Tájvédelem 2 (TETTD137N) / Landscape Protection 2
- Speciális tájrendezési ismeretek „B" 2. (TETTD095N) / Special Aspects of Landscape Engineering "B" 2
- Szakdolgozat-készítés 2 B(TETTD301N) / Thesis Preparation 2
- Szakszeminárium 2. / B szak (TETTD304N) / Thesis Seminar 2
- Szakmai gyakorlat / B szak (TETTD302N) / Professional Practice
- Terepi ismeretek (TETTD157N) / Site Survey
- Dendrológia és Dísznövényismeret 1. (TETTD011N) / Dendrology and Bedding Plant Knowledge 1
- Dendrológia és Dísznövényismeret 2. (TETTD012N) / Dendrology and Bedding Plant Knowledge 2
- Tájrendezés 1. (TETTD132N) - Landscape Architecture 1
- Térinformatika (KORTU277N) - Geographical Information System
MSc Tájépítészmérnök képzés
- Természetvédelmi kezelés (TETTD163N) / Management Plans for Nature Reserves
- Specifikus szakterületi ismeretek 1. - Tájjelleg-védelem modul (TETTD099N) / Specialized Knowledge 1
- Specifikus szakterületi ismeretek 1. – Tájrehabilitáció 1 modul (TETTD099N) / Specialized Knowledge 1
- Specifikus szakterületi ismeretek 2. – Tájbaillesztés modul (TETTD100N) / Specialized Knowledge 2
- Specifikus szakterületi ismeretek 2. – Tájrehabilitáció 2 modul (TETTD100N) / Specialized Knowledge 2
- Térségi táj- és örökségvédelem (TETTD166N) / Regional Landscape and Heritage Protection
- Települési táj- és örökségvédelem (TETTD147N) / Settlement Landscape and Heritage Protection
- Diplomatervezés szeminárium „B” (TETTD026N) / Master Thesis Project Seminar
- Diplomaterv-készítés 2. „B” (TETTD322N) / Master Thesis Project 2
MA Tájépítész és kertművész képzés
- Tájvédelem és Tájrendezés (TETTD138N) / Landscape Protection and Plannig
- Plant Use in Spatial Compositions 1. (TETTD160N)
- Plant Use in Spatial Compositions 2. (TETTD161N)
- Plant Use in Spatial Compositions 3. (TETTD162N)
MSc Településmérnöki szak
- Települési tájrendezés és tájvédelem (TETTD148N) / Landscape Planning and Protection
Szabadon választható tantárgyak
- Demokratikus tájépítészet (TETTD198N) / Landscape and Democracy
- Környezeti nevelés (TETTD214N) / Environmental Education
- Tájépítészeti tervezésgrafika - Adobe Illustrator, InDesign (TETTD350N) / CAD - Adobe Illustrator, InDesign
- Tájépítészeti tervezésgrafika - CorelDraw (TETTD227N) / Landscape Design Graphics - CorelDraw
- Tájtervezés Budapest agglomerációjában (TETTD229N) / Landscape Planning in Budapest Agglomeration
- Tőzegbányatavak természeti értékei - bejárásokkal (TETTD234) / Natural Values of Cut-away Peatlands- with Visits
- Vadon élő dísznövények 1. (TETTD235N) / Ornamental Plants in the Wild 1
PhD képzés (Tájépítészet Doktori Iskola)
- A doktori képzés tárgyai itt érhetők el.