Magyar Gyula 1884. április 24. - 1945. április 29.
Kertész, növénynemesítő, a II. világháború előtti növénynemesítés kimagasló alakja. Tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben végezte 1900-1903 között. Külföldi tanulmányútja után a hazai gyümölcstermesztés és kertészeti nemesítés fellendítésén fáradozott. Új gyümölcsfajtákat, konyhakerti és dísznövényeket nemesített. 1924-től haláláig a Kertészeti Tanintézet előadója volt. Jelentős szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Kezdetben főként új dísznövényfajtákat állított elő (1904-1929 között 50 dísznövény- és 2 gyümölcsfajta), 1930-tól zöldségféléket nemesített. Új nemesítései közt említhető a magyar lonc (Lonicera × tellmanniana), a kései bronzos 'Elberta' és a 'Magyar arany duránci' őszibarack, a 'Diósdi' félpapírhéjú mandula, a 'Jász Kincse' sárgadinnye, a 'Turul' paradicsom. A dísznövények közül rózsákkal, évelőkkel, az növényházi kultúrák közül az orchidea-, Billbergia-, Bromelia-, ciklámen- és muskátlifajok nemesítésével foglalkozott.
Főbb művei:
A rózsa termesztése (Budapest, 1925)
Az árnyékos kert pázsitpótló növényei (Budapest, 1926)
A rózsa ápolása (Budapest, 1930)
Dió-, mandula-, mogyoró- és gesztenyetermesztés (Mohácsy Mátyással, Budapest, 1936)
